Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kihagyott ziccerek

2008.10.30

Az megvan, hogy az ember egyedül tör a kapura – a közönség lélegzet-visszafojtott figyelmével kísérve –, majd egy elegáns csellel a kapust is elfekteti?

Majd lazán lő.

Az olykor imádott, gyűlölt pettyes azonban a kapufára vágódik! Kép

Nos, valami hasonlót éreztem magam is, amikor elolvastam Sven Regener Berlin blues című könyvét. Ugyanis az, önéletrajzi áthallások ellenére is olyan paraméterekkel bír, melyek egyenesen lenyűgözők. Gondolják el, adott egy a 30. születésnapjához rohamosan közeledő főhős, a helyszín Nyugat-Berlin az időpont pedig 1989! Hát kell ennél több egy lehengerlő győzelemhez? Egy pazar regényhez?

Sajnos a Berlin blues azt bizonyítja, hogy igen. Tudniillik Regener nem tudott élni ezekkel az óriási sanszokkal. Mondhatni, kihagyta a kihagyhatatlant!

Cél nélkül

Szinte végig az az ember érzése, hogy maga a szerző sem tudja, hogy mi volt a célja. Egy generációs történetet, esetleg egy fejlődésregényt, talán a történelem hátterében meghúzódó egyszerű alakok történetét, vagy csak az akkori nyugat-berlini fiatalság nihilizmusát akarta papírra vetni?

A történet mogyoróhéjban annyi, hogy a főhősünk, bizonyos Lehmann úr vészesen közelít ahhoz a születésnapjához, amely a normális emberi életében a felnőtté válás után a második kiemelkedő pontot jelenti. Menet közben futólag megismerjük munkáját, az akkori szubkultúra színtereit, nevezetesen a kocsmákat, ahol pultosként dolgozik. A 80-as évek végi Nyugat-Berlinnél kevesebb izgalmasabb hely volt a kontinensünkön – így adódik egy újabb kimaradt ziccer.

Képzelet nélküli sablonok

Mind e mellett nyomon követhetjük barátai zűrös életét: drogok, homoszexualitás – természetesen ezeket is teljesen felszínesen érintve. Majd utalva az önéletrajzi ihletésre, még egy kis felesleges családi szál is bezavar. Ám a tetőfokot a totálisan kidolgozatlan, ergo teljességgel mellőzhető szerelmi fonállal értük el.

Ezt az egész zagyvaságot pedig permanens, trendinek tűnő alkoholizálásba csomagolva tálalja elénk a szerző. Mindezek után legott a finisben találjuk magunka, ami ebben a városban, ebben az évben nem is lehet más, mint…? Gondolom, kitalálták? Igen, a fal lebomlása.

A fantázia kóros hiánya

Az a baj, hogy ha Regener valóban nekifekszik e témának, s nem ragaszkodik – a számára bizonyára eseménydús – életéhez, hanem egy picit szabadjára engedi a fantáziáját, akkor valódi remekművet alkothatott volna. Ehelyett csak az izzadtságszagú erőlködés van. Amikor, elszabadul a tolla, akkor viszont túlírtság (elképesztő szóösszetételek és mondatok, öncélú ismétlések, viccesnek gondolt poénok) köszön vissza. A párbeszédeket pediglen egy általános iskolás felső tagozatos diák különbül írta volna le! 

Kép Sajnos az egyik legelőremutatóbb, a hazai irodalmi életet valódi korszakos művekkel ellátó pozsonyi Kalligram Kiadó mellett sem mehetek el szó nélkül. Úgy tűnik, a szerző zavaros teljesítménye befolyásolta az ő tevékenységüket is. A fordító, Jónás Péter igyekezet tisztességesen dolgozni, de az ő munkáját is alapvetően lehatárolta Regener produktuma.

Az azonban már komolyabb baj, hogy nem akadt a kiadónál egy ember, aki a fordítási hibákkal és a szerkesztéssel is foglalkozott volna. A hiányra csak egyetlen példa: a 216-217. oldalon egymás után ötször is úgy szerepel egy kocsma neve, hogy Arany Horgony, majd hatodik alkalomra átkeresztelődik Arany Hordóvá. S vég nélkül sorolhatnánk az ehhez hasonló anomáliákat, (még befejezetlen, illetve  teljesen értelmetlen mondatokkal is sűrűn találkozhatunk, pl. 182., 219. o.).

Amikor dühösen letettem ezt a könyvet, azt éreztem, hogy elmarad a jól megérdemelt gólöröm. Sőt, a diadalnak a közelében sem jártunk.

Csak a keserűség és a fájdalom marad, meg stílusosan a másnaposság fanyar íze a szánkban.

(Sven Regener: Berlin blues, Kalligram, Pozsony, 2007, fordította: Jónás Péter, 2500.-)

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.